Almás pite tejérzékenyeknek is!

Érdemes visszanyúlni néha a gyökerekhez a gasztronómiában is! Persze most nem az ősemberre gondolok, mert a mi fogazatunk igencsak gyengének bizonyulna eme táplálék rendszeres fogyasztásához. :) Inkább arról van szó, hogy egy-egy alkalommal adjunk zöld jelzést a konyhában a hagyományos alapanyagoknak: vaj és zsír, teljes kiőrlésű liszt, szabadföldi zöldség-gyümölcs, méz, esetleg barna cukor. Persze tudom, ezekből is a „bio” lenne az igazi – bár a kikerülhetetlen légszennyezés meg a savas esők miatt a „félbio” jelző szerintem találóbb volna. Ki tudja, talán Michael Jackson csinálta jól, amikor oxigénsátorban próbálta átvészelni a koncertturnék közötti időszakot...?

Akárhogy van is, mostani almás pitémmel igyekszem megfelelni a fent írtaknak. Különlegessége, hogy egyúttal diétás, mivel – tejallergiás unokaöcsimre tekintettel – teljes mértékben száműztem belőle a tejfehérjét. Jó szívvel ajánlom tehát e receptet azoknak is, akiknek sajnos nem „sajtból van a hold”.

Bocimentes almás pite

Na, lépcsőzöl egyet?

Hozzávalók egy 35x25 cm-es tepsihez:

A tésztához:
25 dkg nem akciós finomliszt
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza- vagy grahamliszt
1/2 csomag sütőpor*
10 dkg porcukor
kávéskanálnyi só
16 dkg natúr sertészsír*
2 tojássárgája
kb. 1 dl hideg víz

A töltelékhez:
2,5 kg alma (feldolgozás előtt mérve; legjobb az idared, amely még ilyenkor, mélyen a tavaszban járva is kapható, elfogadható áron)
5-5 dkg barna és fehér kristálycukor
őrölt fahéj (nálunk: 5 teáskanálnyi) :)
4 evőkanál sárgabarackíz (ehhez most kivételesen jobb a bolti, mert abban pektin is van)
~5 dkg darált háztartási keksz* (közértben kapható)

A sütés előtti kenéshez:
1 tojássárgája és egy pici tojásfehérje keveréke

A szóráshoz: fahéjas vagy vaníliás porcukor

Sütés: 210 fokon, középső rácson, kb. 50 percig

* A csillaggal jelölt hozzávalók a csomagoláson írtak szerint nyomokban tartalmazhatnak tejszármazékot. Ennek mennyisége azonban – gondolom – annyira csekély, hogy csak a zsigeri szintű tejallergiában szenvedőknél okozhat gondot. A gyártóknak mindenesetre fel kell tüntetniük az ún. allergén összetevőket, ezért a tej kapcsán én is így tettem. (Unokaöcsi egyébként szokott néha csekély mennyiségű tejes dolgot enni.)

...ahol a kurta fülű kismalac túr :)

Az igazsághoz hozzátartozik: nemcsak a történelem, hanem én is ismétlem magamat, hiszen korábban már közzétettem egy almáspite-receptet a Mindmegettén, blog és recept formájában. Noha „járt utat a járatlanért el ne hagyj!” – szól az intelem, úgy vélem, a bocimentességtől függetlenül is érdemes kísérletezni, újragondolni a recepteket, mert idővel a legfinomabb sütemény is beleragad a megszokásba.

De most már tényleg lássuk, hogy készül az a zsíros pite! :)

A kétféle lisztet elkeverem a sütőporral, majd a sóval és a porcukorral. Mindezt elmorzsolom a puha zsírral, majd ráütöm a tojássárgákat, és összedolgozom. Vizespohárból :) aztán apránként annyi hideg vizet (kb. 1 dl) adok a tésztához, hogy sima, félkemény cipót gyúrhassak belőle. A kész cipót fóliába csomagolom, s a hűtőbe dugom pihenni.

Keltetőgépet nem kérsz...?!

Ezután előkészítem a tepsit meg a tölteléket. Előbbihez kiszabok két darab sütőpapírt – az egyik a tepsibe téve nyúljon fel annak oldalaira is 2-2 cm magasan, a másik pedig akkora legyen, amely épp ráillik a tepsi nyitott felére.

Az almahámozás, csutkázás és reszelés ujjfestő percei következnek – utóbbi művelethez a nagy lyukú reszelőt javaslom. A lereszelt almát erőteljesen kinyomkodom a levétől – halvány emlékeim vannak arról, hogy nagyanyám a krumplinyomót használta e célra, én azonban egyelőre maradok a sportosabb változatnál –, a levét pedig, átszűrés után, jóízűen elfogyasztom. (A nyomkodás ezért is szimpatikusabb nekem a párolásnál, hiszen ez utóbbinál a finom almalé elillan a szelek szárnyán.) A reszeléket azután fahéjazom, cukrozom, lekvározom, kézzel összedolgozom, majd félreteszem.

„Hagyhatom hullámosra, vagy vágjam egyenesre?”

Amikor ezzel végeztem, didergő cipócskámat szabályosan kettészelem, de az egyiket kb. 5 dekával túlsúlyozom (mérleg!). A kövérebbik darabot ráfektetem a nagyobbik sütőpapírra, és kinyújtom rajta (ha ragad, belisztezem a sodrófát.) Ezután sütőpapírostul berakom a tepsibe, majd a felnyúló tésztaszéleket egyenletes magasságúra nyomkodom. A tésztalapot megszórom kekszmorzsával, ügyelve, hogy mindenhová egyformán jusson belőle.
  

Kekszmorzsa a szivacs szerepében

Jöhet az ács!

Bekapcsolom a sütőt (~200-210 fokra), és folytatom a melót: a kekszmorzsára halmozom az almatölteléket, és villával egyenletesen szétnyomkodom. A maradék tésztából tetőt nyújtok reá a másik sütőpapíron, a papír mentén késsel egyenesre vágom a tésztaszéleket, majd ügyesen az almára fordítom a lapot, a sütőpapírt pedig angolosan lehúzom róla.

Ismét Gedeon bácsié a terep!

Ha szükséges, fazonírozom a tésztatetőt (pl. levágom az esetleg túlnyúló széleket), majd az elkavart tojássárgájával gazdagon megkenem (sűrű, ezért legjobb az ujjunkkal). Végül vízbe mártott villával sűrűn megszurkálom (célszerű hirtelen mozdulatokkal beleszúrni, így nem ragad rá a tészta), és betolom a forró sütő középső rácsára.

Nyersen, csillogón

Sülten, csillogón

Cirka egy óra alatt jelentős átalakuláson megy át süteményünk: pirosra sül, meghízik, és fenséges illatokat áraszt, sőt egy picit meg is repedezhet – de ettől tán még finomabb. A frissen sült almás pite kóstolásához azonban – különösen az első szelet kiemeléséhez - inkább evőkanál illik. :) Nagyjából egy óra múltán már kockázhatóra hűl, de hogy ne legyen hűlt helye, képezzünk biztonsági tartalékot belőle! Ugyanis nagyon finom. Fahéjas vagy vaníliás porcukorral meghintve még finomabb. De a legfinomabb, amit én eszem meg. :) Hm, nem is tudom, vigyek egyáltalán az unokaöcsinek...?
 

A sütifutár szerepében: Pistuc :)

Tálalva!

Lóétvágyat kíván: