Ráadásul gyorsan el is fogyott — ugyan mi fér egy őzgerincformába? —, márpedig a zöldségleves mellé valami tésztaféle dukálna. Így került képbe (és a képekre) a palacsinta. :)

Na melyik a kedvencem?

Mindenkinek megvan a kedvenc családi palacsintás története: az első sütésről, a százas nagyságrendről, a legszebb avagy a leggyorsabban elfogyó palacsintáról szólóé. Az én kedvenc sztorimat apám mesélte nekem: az ő apukája (a nagyapám) igen jó étvágyú ember volt, s a nagyanyám távollétében gyakran kezdett magánakcióba a konyhában, természetesen a gyerekek nagy örömére. Egyik ilyen alkalommal palacsintát sütöttek, és nagyapa, büszkélkedve dobótudományával, egyre magasabbra repítette a megfordítandó tésztát. Mígnem az egyik palacsinta hopp! — csinos, méretre szabott fejfedőként cuppant a kobakján. Lett nagy nevetés belőle! :)

Látom, az egyiket már meóztad

Ami engem illet, szeretem a palacsintát, legjobban természetesen a mákosat. Anyu elég nagy mennyiségeket sütött, a másnapra szánt adagot pedig a kredencbe, a lábosok közé rejtette (elsősorban előlem). :)  Persze tudtam, hogy ott van, csakhogy a kredencajtót nem lehetett zajtalanul nyitni-csukni, mert a rögzítő mágnes egy nagyot csattant ilyenkor. Hm, patthelyzet, mit tehetnék? A bosszantó zörejt aztán erőteljes, jól időzített köhintéssel próbáltam elnyomni. Anyám persze hamar rájött a turpisságra, és új rejtekhelyet keresett a palacsintáknak — kis játékunk pedig folytatódott...

Én is gyakran sütök palacsintát, mégpedig egy méretes, 26 centis teflonserpenyőben. Ennek megfelelően a palacsinták is méretesek, a 11-12 óriás példányon bőven elvagyunk két napig. A töltelék rendszerint mák, lekvár, dió vagy ezek kombinációja. Legutóbb citromos túrókrémmel bővítettem a repertoárt – hát az valami mennyei!

Noha korántsem tartom magam profi palacsintasütőnek (például nincs rajtam teflonbevonat) :), van néhány pistucos palacsintalafintaság, amit szívesen megosztok a nagyérdeművel: hátha valaki nem ismeri, vagy hátha van okosabb csízió. Sütésre fel!

XL palacsinta

Emlék: anyu vasserpenyője

Darabonként 4-5 dkg töltelékkel számoljunk.

A töltelék: porcukorral kevert darált dió, darált mák, lekvár (ha ez utóbbi folyós, dúsítható darált dióval). Vaníliás cukrot is keverhetünk hozzá.

Az újdondász citromos túrókrémem (kb. 6 palacsintához):
25 dkg félzsíros tehéntúró
porcukor ízlés szerint
vaníliás cukor
1 tojássárgája
1 evőkanál tojásfehérje
1 evőkanál reszelt citromhéj

A túrót villával áttöröm, hozzáadom a cukrokat, majd a többi belevalót, és jól kikeverem. Tejet, citromlevet nem szabad hozzáadni, mert folyóssá válik!

Simaságból *5-ös

Csináljunk nokedlit!

A csomómentes palacsintatészta titka szerintem a megfelelő keverési technika. Kicsit részletesebben: mély vájlingba ütjük a tojásokat, hozzáadjuk a sót, cukrot, jól kikeverjük 3 dl tejjel, majd magasról szitálva beleszórjuk a lisztet. Erőteljes keveréssel nokedli jellegű tésztát készítünk, melyet addig kavarunk, amíg az utolsó csomó, göb is szét nem oszlik. (Ha egyszerre öntjük bele az összes folyadékot, szinte lehetetlen rendesen kikeverni.)

Nokedlinket (naked link — bocs, ezt nem tudtam kihagyni, az internet gyermeke vagyok) :), szóval nokedlinket ezután — folyamatos keverés mellett — bátran felhígíthatjuk a maradék tejjel és a szódavízzel. Miután teljesen egyneműre kavartuk, betesszük a hűtőbe, és időnként átkavarva legalább 2 órát állni hagyjuk, hogy a liszt jól megszívja magát. (Célszerű a sütés reggelén bekeverni a tésztát.)

Addig ráérősen, barokkos hangulatban elkészítjük a tölteléket, a fennmaradó időben esetleg elolvassuk Pistuc korábbi blogbejegyzéseit a Tűpróbában. :)

Olaj a tűzre

Palacsintatésztánk valószínűleg besűrűsödött az állásban — ha így lenne, tej és szóda azonos arányú hozzáadásával hígítsuk fel kissé (elsőre csupán fél-fél decivel próbálkozzunk). Azt mondják, tejszín sűrűségűnek kell lennie. Kis gyakorlattal — na meg próbapalacsinta sütésével — eltalálható az optimális állag. Érdemes figyelni erre, mert ha sűrű a tészta — ez a jobbik verzió —, nehezen fog átsülni, ha pedig híg, nehéz lesz megfordítani, szakadozni fog. Az első palacsinta amúgy rendszerint nem sikerül tökéletesre, ezt is kalkuláljuk bele.

„Csomók, ugyan! Én Pistuc módszerét követem” :)

A sütéshez is adhatok néhány 5letet, ha még nem unják... :) Például ismerem azt a praktikát, mely szerint pici olajat adva a tésztához elkerülhető a palacsinták leragadása — ám ez nekem nem vált be, ehelyett a következő módszert követem: négyrét hajtok egy papír törlőkendőt, s kevés olajat felitatva vele, minden egyes palacsinta sütése előtt – teflon ide vagy oda – vékonyan kikenem a serpenyőt (vigyázva, mert forró). Így biztosan nem ragad le.

Süssünk már!

A tészta adagolásához egy nagy leves-merőkanalat használok, melyet ha csaknem színültig töltök a tésztával, éppen kiad egy palacsintányi mennyiséget, azaz beteríti a serpenyőt. De ez csupán szerencse, az eltérő méretekből adódóan szükség lehet után- vagy visszatöltésre is. A kanállal mindazonáltal időnként átkeverem a sütésre váró tésztát, szereti.

Erre az oldalra kerül a töltelék...

S a párducmintás lesz kívül :)

A folyósabb töltelékre oldalról hajtsuk rá a tésztát, s így tekerjük fel! — spórolunk a mosóporral is :)

Nos, a vékonyan kiolajazott, majd felforrósított serpenyő közepébe öntöm a kiadagolt tésztát, és köröző mozdulatokkal elterítem benne. Maximálisra állítom a lángot (fontos, hogy hamar „megkössön”, különben megfolyik, és hepehupás lesz), s ha színesedni kezd a tészta, megrázogatom a serpenyőt. Amikor már sejthetően megsült az alsó fele, hirtelen mozdulattal felrántom a sütőt, és a levegőben megfordított tészta másik felét néhány másodperc alatt lencsésen foltosra sütöm. Szükség esetén ismét megfordítom, ha a korábban sült fele sápitkának bizonyult. :) (A palacsintaröptetés hamar megtanulható, de aki kevésbé bátor, fakanállal is megfordíthatja a tésztát.)

A kész palacsintát lapostányérra csúsztatom — a „szebbik” oldalával lefelé, így az kerül majd kívülre —, és átadom a töltőbrigádnak (érdemes szemmel tartani őket). :) Szép sorban sütünk-töltünk (az azonos ízűeket célszerű csoportba rendezni a tányéron), míg el nem fogy a hozzávaló, s a duci tekercseket ebédig lefedve tárolom.

Minden oldalról jól mutat

Tálalás előtt mikróban pár másodperc alatt átmelegítem a palacsintákat, majd meghintem vaníliás porcukorral, s így teszem az asztalra. Mennyei csemege, édes ízözön, csodatészta — de minek is folytassam, hiszen mindenki tudja, mire gondolok. Vagy mégsem...?

Félbe vágottan: azt hiszem, kivételesen a túrósat választom :)

Kedves Olvasóim! Ez volt az én palacsintás történetem, melynek bizonyára sok-sok epizódja lesz még. Ne ijedjenek meg, nem a közeljövőben... :) Megtisztelő figyelmüket köszöni, és jó étvágyat kíván: