"Az olasz étkezési szokások az olasz kultúra részét képezik, nem engedhetjük meg, hogy amerikai üzleti érdekek tönkretegyék évezredes kultúránkat."

A kultúra, amelyre az olaszok olyan büszkék, a rengeteg a műemlék, a csodás természeti adottságok, a tenger, a hegyek, a tavak, mindez rengeteg turistát vonz Itáliába, a turizmus az ország gazdaságának egyik fő bevételi forrását képezi. Ugyanakkor legalábbis csodálkozva, de  titokban inkább megvetéssel néznek az idegenre, aki nem úgy eszik, mint ők.

Remek a konyhájuk, ez vitathatatlan, de  ugyanakkor megszokás dolga is. Egy rendes olasz egyszerű hétköznapi ebédre eszik egy tányér főtt tésztát, aztán egy húsételt körítéssel, végül egy kis sajtot vagy gyümölcsöt, esetleg édességet. Iszik hozzá egy pohár bort, és utána egy eszpresszót. 

Még a hamburger előtti időkben állandó nevetség tárgya volt az akkor főleg német és angol turista, aki beül egy vendéglőbe, és eszik (persze kanállal-villával) egy tányér spagettit, és kér hozzá egy cappuccinót.

Pedig - tapasztalatból mondhatom - kezdetben nem könnyű a tészta után folytatni az étkezést, az ember nagyon telítve  érzi magát. Hetek, sőt hónapokba kerülhet, amíg megszokjuk, hogy a tészta csak az első fogás, utána jön a többi. Ez fordítva is igaz: ha egyszer már megszoktuk, hogy tésztával kezdünk, és később csak egy tányér spagettit eszünk,  pillanatnyilag ugyan nem érzünk éhséget, de egy óra múlva biztosan korog a gyomrunk.

Tiltakozás ide vagy oda, a hamburgeres és egyéb gyorséttermek gyorsan elterjedtek Itáliában, ma már bármely olasz kisvárosban is választhatja a turista a megszokott, jól bevált gyorsétkezőjét, ahol tudja, mit kap, nem éri meglepetés, ugyanazt eheti, mint otthon vagy bárhol a világon.  

Lucca, ez a szép toszkán kisváros, Puccini szülővárosa 2 éve megpróbálta az óvárosból  kitiltani az  összes gyorséttermet, nem sok sikerrel. Ma már az olaszok is tudják, hogy a gyorséttermek terjedése feltartóztathatatlan.

Stratégiát váltottak: újabban nem  ellene küzdenek, hanem megpróbálnak trójai faló módjára benyomulni, és így kihasználni őket. 

Az olaszországi McDonald’s üzletekben újabban McItaly néven „olasz”  hamburgert árulnak: tiszta olasz húsból, speciális formájú olasz zsemlében (nem kerek, hanem dizájnos szögletes), olasz sajtot, olasz  olívaolajat, olasz salátát, paradicsomot és hagymát használnak. Egyelőre remekül fogy, hazaiak és turisták egyaránt lelkesen veszik.

Szeretek jól enni, szeretek újdonságokat is kipróbálni. Idegenben mindig igyekszem helyi specialitásokat is megkóstolni. De aki nem ismeri a nyelvet, az ottani ételeket, nem olyan kíváncsi, vagy akár fél egy gyomorrontástól - ami bizony nagyon el tud rontani egy vakációt -, az egye nyugodtan az ismert hamburgert, kebabot, pizzát (aha, azt szabad Itáliában is !), mint ahogy itthon is eszünk ilyeneket. Csak persze nem minden nap, nem óriási mennyiségeket.  És ha ezt ezentúl Itáliában mint olasz specialitást ehetem, nem lesz lelkifurdalásom, hogy kárt teszek az olasz kultúrában.